Szekérutakon a Zsámbéki-medencében

Bejárni, megismerni környékünk szépségeit, érdekességeit nemcsak gyalog vagy autóval lehet, hanem kerékpárra pattanva akár családdal is. Sokakat tarthatna vissza, hogy a Biatorbágyról kivezető utak Páty és Etyek irányába is keskenyek, forgalmasak, nem elég biztonságosak a bringások számára, de szerencsére van megoldás! Léteznek olyan régi (akár római kori) feledésbe merülő kisforgalmú utak a térségben, melyek a megszokottakhoz képest több élményt és felfedezést nyújtanak a túrázóknak. Néhol a távolság is rövidebbnek tűnik: a Madár (Iharosi)-forrástól elindulva a régi vasúti töltésen jelentős szintemelkedések nélkül gyorsan átjuthatunk Törökbálintra, Pátyról Budajenőre is a régi jegenyesort követve hasonlóan kellemes útban lesz részünk.

A Budavidék Zöldút Szövetséget megalakító Zsámbéki-medencében tevékenykedő civil szervezetek célul tűzték maguk elé a térségünkben található természeti és kulturális értékek bemutatását kerékpáros túrázók számára. A módszer kialakításához nagy segítség volt az Európa sok országában sikeresen működő Greenway mozgalom mintája, melyet az Ökotárs alapítvány támogatásával Magyarországon több helyen átvettek.

Több mint egy éves előkészítő munka után 2008. május 10-én, a Madarak és Fák Napján kerékpártúrával egybekötött rendezvény keretében került átadásra a BudaVidék Zöldút első, Biatorbágy, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Telki, Budajenő településeket összekötő szakasza.

A BudaVidék Zöldút logójával és útjelzéssel ellátott, régi kapubálványokat idéző faragott sóskúti kőoszlopok ugyan még csak e hét település külterületein találhatók meg, túrák azonban már minden érintett településről indultak a reggeli órákban, így a már említetteken kívül Nagykovácsiból, Tinnyéről, Herceghalomról és Etyekről is. Budajenőhöz közeledve egyre nagyobb csoportokban egymáshoz csatlakozó túrázóknak, a különböző településeken, a szép kilátópontokhoz tervezett pihenőhelyeken, a helyi szervezők meséltek a vidék értékeiről.

A túrák végállomása Budajenő volt, ahol a Műemlék Magtár körül gyülekeztek az érkezők. Miután a megfáradt túrázók ettek-ittak-megpihentek, felfedezték a hűs Magtár ódon falai között a kiállításokat. Ugyanitt volt látható a Biatorbágyi Tájvédő Kör Bia-poráma vetítése is, ami ízelítőt adott a táj apró szépségeiből.
zoldut

A Magtár körül a Zsámbéki-medence helyi termékei mutatkoztak be, a bográcsban főtt finomságoktól, Rigó Zoltán kiváló borain, a zsámbéki bodzaszörpön, az etyeki sajton és a kürtőskalácson át a cserépedények, fafaragványok és gyöngyből fűzött ékszerek sokaságáig. A meghibásodott bicikliket a pátyi Merkl Bt. helyben szervízelte, miközben a gyerekek „kincseket” kereshettek a bokrok-fák tövében és kézműveskedhettek. 14 órától Tóth Gábor (Tinnye) „Az alkalmazkodás mesterei” című kisállat bemutatója szerzett kellemes perceket kicsiknek és nagyoknak, így mire 15 órakor megkezdődött a műsor, már mindenfelé jó hangulatban beszélgető csoportok és persze rengeteg kerékpár vette körül az épületet. Az ünnepség Budai István, Budajenő polgármesterének köszöntő szavaival indult, aki mint a rendezvény házigazdája üdvözölte a megjelenteket, a beszédeket követően a jelenlévő települési vezetők segítségével ünnepélyesen elhelyeztek a Magtár előtt egy BudaVidék Zöldút logóval díszített kőoszlopot (Csák Attila pátyi szobrász keze nyomát dicséri), ezzel jelképesen megerősítette települése elkötelezettségét a zöldút program mellett. Oláh István (Budajenő) kiosztott kedves „zöldutas” ajándéka, a több száz apró, elültetésre váró gyökeres csertölgy-makk lehet e szép nap jelképe, mely reméljük ugyanúgy jó földbe kerül és hozzásegít egy tudatosabb, egészségesebb élethez, mint a „zöldút” gondolata.
zoldut
Elindultunk….
Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket mindazoknak, akik az elmúlt évben tevékenységünket segítették, támogatták, a zöldút program helyi megvalósításában és a rendezvény szervezésében mellettünk álltak: Biatorbágy Város Önkormányzatának és Képviselő testületének, Palovics Lajos polgármesternek és Körmendi Judit főépítész asszonynak!

Budavidék Zöldút Szövetség, Biatorbágyi Tájvédő Kör képviseletében: Tüske Emil


Túra ajánló: Biatorbágy-Páty-Budajenő

A kirándulás hossza nagyjából 17km, 2,5 óra alatt megállásokkal kényelmesen teljesíthető. A leghosszabb emelkedő a Füzes-pataktól a Katalin-hegyi kilátóhelyig tart, a többi szintkülönbség nem megerőltető. Az útvonal: Viadukt-Torbágyi katolikus templom-Vasútállomás-Katolikus temető, új kálvária-Katalin-hegyi kálvária-erdőalja-Főkút-forrás környéke-Pincehegy-Hősök tere-Széchenyi, Ady Endre, Dózsa György utca-Jegenyesor-budajenöi Főtér-Budajenői magtár.

Fontosabb állomások: Viadukt mint ipari emlék, Katolikus temető régi sírkővei az új kálvária felett, közel 200 éves Katalin-hegyi kállvária az erdő sűrűjében, a pátyi Főkút forrás közelében emlékhellyel, Pincehegyen zegzugos utakon több mint 150 egymásra épült pince, 90 éves Jegenyesor gazdag madárvilággal a Füzes patak forrásvidéke, Római út.

Hozzászólások