Ásóval, lapáttal, kapákkal felszerelve vonultunk a szokásos őszi családfasor karbantartásra. A hiányok pótlásában a 8d osztály is besegített.
‘Rendezvényeink’ kategória archívuma
A te lábad mekkora? – Ökonap az Ifipontban
Mindannyian nyomot hagyunk a Földön – ki kisebbet, ki nagyobbat. Ökolábnyomunk megmutatja, mennyi erőforrást követelünk az életvitelünkkel. A Pont itt! programsorozat harmadik akciónapján – november 12-én – 25 fiatal volt kíváncsi saját „lábméreteire”.
Családfasor gondozás 2011
Lassacskán kirajzolódik az a platánfasor, amit az Etyek felé vezető út mentén pár évvel ezelőtt családok és civil szervezetek közösen ültettek. Az ősszel időszerű karbantartási munkálatokat november 19-én, szombaton és 20-án vasárnap (!) végezzük 8,30-15 óráig. Gyere és ültessünk fákat a hiányok kiegészítésére, újítsuk meg a tányérokat a meglévők tövében, hogy jól lehessen locsolni őket!
Pont itt! Pont Te!
Új programmal indította a tanévet a Biatorbágyi Ifjúsági Információs Pont és Közösségi Tér, becenevén az Ifipont. A Tájvédő Kör – a FiFikével és a Nagycsaládosokkal karöltve – több alkalommal is részt vesz a programok szervezésében, lebonyolításában.
Zsebes csirke
Nem vagyunk egyformák, a tyúkok sem! Van belőlük is rendes becsületes, s akad köztük lopós, tolvaj és zsebes, ki mindig a más táljában kaparász, embereknél a más zsebében kotorász.
Őszi Zöldutas kerékpártúra
Találkozó október 8-án, délelőtt 9 órakor Pátyon, a Széchenyi téren.
Százlépcső nap
Útra keltünk a Zsámbéki-medencében
Több mint háromszáz kerékpáros indult el tíz településről május hetedike napsütéses délelőttjén Biatorbágy felé, hogy részt vegyen a Budavidék Zöldút szokásos tavaszi kirándulásán. A cél nem csupán a távolság leküzdése volt, hanem új utak bebarangolása erdőn-mezőn és a találkozónak helyszínt adó város jobb megismerése.

Kategória:
Tags:



