Időnként jó együtt kimozdulni Biatorbágyról, látni hogyan gondolkodnak a természet és környezetvédelemről országunk más részein. Idei kirándulásunk egyik célpontja az emberi beavatkozás miatt teljesen átalakult Nagy Sárréten lévő Réhelyi látogató központ volt, a másik pedig egy olyan telephely, ahová Magyarországról és messzi földről (Ausztriából és Szlovéniából) idehordott használt gépjárműabroncs hegyeket alakítják át hasznos alapanyaggá.
‘Túrák’ kategória archívuma
Őszi Zöldutas kerékpártúra
Találkozó október 8-án, délelőtt 9 órakor Pátyon, a Széchenyi téren.
Teker.Go 2011
Az idén is lesz a ETNA! a biatorbágyi fiatalok napja. Augusztus 27-én reggel indul, a Főtéren, ahol vasárnap hajnalig változatos programokra számíthatsz! Ennek keretében a Tájvédő Kör a helyi Bike és Fifike egyesületekkel közösen vár minden vállalkozó kedvű bringást helyismereti és ügyességi vetélkedővel, a Teker.Go-vel!
Útra keltünk a Zsámbéki-medencében
Több mint háromszáz kerékpáros indult el tíz településről május hetedike napsütéses délelőttjén Biatorbágy felé, hogy részt vegyen a Budavidék Zöldút szokásos tavaszi kirándulásán. A cél nem csupán a távolság leküzdése volt, hanem új utak bebarangolása erdőn-mezőn és a találkozónak helyszínt adó város jobb megismerése.
Kerékpáros kalandozás a Zsámbéki-medencében
Biatorbágy lakói könnyen választhatnak helyismeretük alapján kirándulásaikhoz úti célt településen belül is. Nem kell messzire menni, hogy megtalálhassuk a Viaduktot, az Iharosi erdőben rejlő Szily-kápolnát, a Madár-szirtet, vagy a Bolha-hegyen felhagyott kőbányát. Kerékpárral azonban messzebb is merészkedhetünk, hiszen a Zsámbéki-medence települései is bővelkednek látnivalóban, érdemes jobban megismerni tágabb lakókörnyezetünk értékeit is.
Forráslátogató kirándulás, Víz világnapja 2011
A víz világnapja idei jelmondata szerte a világon: „Víz a városokért, városok a vízért”. A jelmondat valójában nem csak városokról, hanem településekről, még inkább a benne élőkről szól, vagyis arról, hogy mit jelent számunkra a víz, mit tehetünk tisztaságának megőrzéséért.
Kerékpárral a Budavidék Zöldútjain
Budavidék Zöldút Szövetség által megrendezett évi „rendes” kerékpártúránkra május 8-án került sor. 50 bicajos indult a Viadukt alól, hogy a forgalmas utakat kerülve eljusson Perbálra. A Plébániakertben tizenkét település több száz kerékpárosa ismerhette meg a helyiek vendégszeretetét.
Kerékpározzunk együtt idén is a Budavidék Zöldútjain!
Biatorbágyról 9 órakor a Viadukt alatti útjelző kőtől indulunk, kényelmes tempóban biciklizve érünk a Perbáli plébánia kertjébe. A résztvevők egy jó hangulatú piknikre készülhetnek, ahol a szervezők zsíros kenyérrel és üdítővel várnak mindenkit szeretettel. Lehetőségünk lesz a helyiek által különböző időpontokban indított, Perbál természeti és épített értékeit bemutató kistúrákon is részt venni.
Biatorbágy – Etyek – Sóskút körút kerékpárral zöldutakon
Az alapkörút hossza kb. 34 Km. Szintkülönbség: kb. 70 m. Időtartam 3-3,5 óra. 1-2-3-4-5-6-7: Indulás: Biatorbágy Hotel Pontis parkoló – Ybl Miklós sétány – felhagyott vasúti nyomvonal (2) – 8104-es országúton áthajtva a Békás patak hídján (3) – Dávidmajor (4). A 4-es ponttól induló útnak, évszaktól függően, lehet több párhuzamos vonala is, ahogy a helyiek [...]
A GoogleEarth
A GoogleEarth programot a NASA készítette általános Internetes használatra. A program segítségével földünk minden pontja megnézhető – ahogy a fényképező műholdak látják – felülről. Erre a valóságos műholdképre egy kiválasztással rávetíthetők az útvonalak és a települések úthálózatai. Vagy kikapcsolható a műholdkép és csak az úthálózat marad – mint egy térkép. A térképen túl nagyon sok [...]

Kategória:
Tags:
