Baglyok ha összegyűlnek

bagoly
Erdei fülesbagoly (Asio otus)
H. 32-37 cm, szárnyának fesztávja 86-98 cm. . Alkonyatkor és hajnalban vadásznak, napközben előszeretettel ülnek sorba sűrű ágú fenyőfákra. Állandó fészkelőnk, de a hazai állományhoz télen északabbról érkező vonuló telelők csatlakoznak. Ilyenkor csapatosan nappaloznak magasabb örökzöldeken. Fő eleségük a mezei pocok, de télen szívesen behúzódnak a településekre, hogy az etetőkre járó énekesmadarakra lecsaphassanak. Általában ragaszkodnak a jól bevált helyeikhez, évről évre visszatérnek.

Néhány alkalommal hallottam a Peca-tónál lakó ismerőseimtől, hogy már megint itt voltak és nagy csapatban. A baj az, hogy csak utólag tudtam meg. Ilyenkor bosszankodtam, hogy nem készültem rá, és megint lemaradtam róla, hogy lássam őket. Az idei tél végén valami megváltozott. Január 27-én Dóri Éva, lelkes Föld Napi szervezőnk telefonált: – „Itt vannak a kertünkben! Igen, most! Sokan!” A telefon a Biatorbágyi Tájvédő Kör elnökének, Tüske Emilnek szólt, de ő továbbcsörgött hozzám. Nem igazán jókor jött. Akárhogy is mérlegeltem a napomat, a baglyokra csak délutánra tudtam kiszorítani egy szűk órát, és annyira esetlegesen, hogy nem is próbáltam egyeztetni Emillel. Így aztán külön-külön időpontban próbálkoztunk. Mint később kiderült, én voltam a szerencsésebb.

A jelzett helyen, nagyjából nyolc teleknyi szűk területen 20-30 példányt figyelhettem meg a fenyőfák és bokrok sűrűjében. Elég aktívak voltak, talán a borús idő és a közeledő szürkület miatt. A többség nem sokáig bírta tétlenül a megfigyelést. Hamar felkerekedtek, hogy egy-két telekkel arrébb megint megbújjanak a sűrűben. Azért voltak lustábbak is, meg néhány nyitottabb személyiség.

Emil, aki talán fél órával utánam szintén kirobogott a tóhoz már egy fia baglyot sem talált. Ez volt az utolsó pillanat. A következő napokban már Éva sem látta őket.
Útra keltek. Jövőre, ha visszatérnek, ígérem, találkozunk.

Nánási István

Még több infó:
www.mme-monitoring.hu/birds.php?huring=ASIOTU
hu.wikipedia.org/wiki/Erdei_fülesbagoly

Galéria

Hozzászólások