A Kisgombostól induló különleges esti sétánkon kerestük a pontokat, ahol megismerhetjük, megkedvelhetjük azt a helyet, ahol élünk. Tótpál Judit segítségével időben távolabbról kezdtük a tájékozódást, amikor még két külön település volt a Füzes-patak völgyében otthont találó, főleg katolikus, svábok lakta „Kleinturwal”, vagyis Torbágy, és a vegyes lakosságú, református és magyarajkúak és svábok lakta Bia. E két kis település magjait, központjait ma is felismerhetjük, hiszen főleg a templomok köré szerveződtek, Bián a Kálvin tér és Szentháromság tér közelében, Torbágyon a katolikus templom és patak két oldalán. Ezeken a helyeken találhatjuk meg a közösségi élethez szükséges szolgáltatókat, tereket. Az idő és a tulajdonosi átfedések is segítették a két falu összekapcsolódását, amit a XIX. század végén megjelenő vasút részben meggyorsított, a korábban két faluban zajló hétköznapi életet azonban elválasztotta.
A sétánk során a két falu határában húzódó egykori vasúti területtel ismerkedtünk. A biatorbágyi vasútállomás öt vágányával nemcsak egyszerű megállóhelyként működött, hanem jelentős átrakó állomásként is. A vasút biztos megélhetést biztosított, vállalkozások számára adott kedvező körülményeket. Új utcák nyitásakor Bián és Torbágyon is fontos volt a vasút közelsége. Ugyanakkor a Bécs-Budapest irányban zajló személy és teherforgalom miatt a telkek beépítésénél igyekeztek a sínek közelében „hátat” fordítani a zajnak, inkább melléképületeket húztak a vágányok közelébe, a telkek végébe.
Az 1930-as évekre a két falu szinte összeépült, de a vasút elválasztotta őket, ami csupán néhány helyen tette lehetővé az átjárást. Legendássá váltak történetek a vasút torbágyi oldalára merészkedő biai fiatalokat ért atrocitásokról és viszont. Az 1970-es évek végén a sebesség és terhelhetőség növelése érdekében jelentős pályamódosítást hajtott végre a MÁV. Új vasútállomás épült, a viaduktok lezárásra kerültek, az addigra egyesült Biatorbágy nagyközség megkaphatta a vasút által hátrahagyott jelentős méretű területeket és épületeket. A település megszabadult a két részre osztó vágányoktól, az egyesült település súlypontjában zakatoló vonatforgalomtól.
Ezzel egy időben kihívások is keletkeztek, hogyan hasznosuljanak az új területek, mi legyen a volt állomás épületeivel, a viaduktokkal, a felhagyott vasúti nyomvonal külterületi részeivel?
Az összeépült falvak egykori határán, az „igazságos” helyre megálmodott tanácsháza, majd többször bővített polgármesteri hivatal, az előterében kialakított burkoltfelület, és a körülötte létrehozott intézményeknek köszönhetően a város főtereként említjük manapság ezt a helyet, de ezzel a fenti kérdések rendezése nem történt meg. A Baross Gábor utca meghosszabbítása a Szabadság útig, a Faluház nagyteremmel történő bővítése és az üzletsoron pezsgő élet nagyon jó adottságok, ezeket felerősítve, ezekre építve a Városháza környezete tovább erősíthető lenne.
DE: az elmúlt évtizedekben megváltozott Biatorbágy lakosainak száma, kulturális igénye, fokozódott Budapest közelsége miatt a városra nehezedő agglomerációs helyzetből adódó teher, kiemelkedő mennyiségben jelöltek ki lakóingatlanfejlesztésre területet. Az új helyzetben egy jelentősen átalakuló települést látunk, aminek központjának kialakítása jóesetben segíthet kapcsolatot találni az itt lakóknak a várossal, ahol élünk. Fontos kérdésként felmerül, hogy ilyen iramú lakosságszám növekedés mellett szabad-e egy „központra” koncentrálni? Az egykori településközpontok, mint alközpontok mellett, talán szükség lenne az újonnan beépülő lakóterületeknek is identitásképző alközpontokra, amelyek nem csupán egy-egy lakótömb végében kialakított játszóterek, hanem tervezett teresédesek, tervezett közösségi épületek előterei.
Fontos kérdés az is, hogy vajon a jelenlegi főtéren a beépítés fokozása, a szolgáltatások mennyiségének növelése, vagy inkább egy minőségi parkosított terület kialakítása irányába induljon a város.
Biatorbágy és a jelképe: a viadukt, vagy viaduktok?
Közel egy évszázadon át egy érdekes, vasúti közlekedést segítő építményként tekinthettünk a viaduktokra, amihez véres események kapcsolódtak. A vasúti pálya nyomvonalának átalakítása, a völgyhidak lezárása után a helyben élők számára évtizedekig csak a rossz emlékezet maradt, némi egyediséggel, személyes kötődéssel finomítva. 1996-tól gyalogosok számára megnyílt az egyik viadukt, később a BuBa kerékpárútvonal részeként, turista látványosságként egyre szerethetőbbé vált. Új funkcióként a városközpont nyúlványaként akadálymentes kapcsolatot biztosíthat Biatorbágy új városrészéhez, a Szarvasugráshoz. Vajon el tudjuk már fogadni a város különleges építményét, jelképét a zűrös múltja ellenére? Találunk-e vállalható formát az 1931-es merényletről való megemlékezésre? Be lehet-e méltó módon illeszteni a városközpont koncepcióba a viaduktokat? Az egykor faluszéli műtárgyakat mára körbenötte a város. Van-e annyi előrelátásunk, hogy felismerjük: ez a folyamat folytatódik, a hidak egyre inkább központi elemmé válnak az alattuk elhúzódó patakvölggyel együtt.
Sétáinkkal városunk formálódásáról való együtt gondolkodásra hívjuk a kedves érdeklődőket!
A továbbiakban szeretnénk körbejárni vendégeinkkel a
„Város és a kikapcsolódás – Természeti értékeink”
„Városközpont és a rendezvények”
„Egy központ, vagy több?”
„Megőrizzünk vagy újítsunk? Megőrizve újítsunk!”
„Városi hangok és illatok”
„Város és irodalom – szubjektív városismeret”
témaköröket
Júniusi sétánkon ezektől a történet mesélésektől inspirálódtunk:
- A biatorbágyi Rómeó és Júlia unokái köztünk élnek, hol volt a Gede kocsma?
- Borjú vagy bárány? A Szent Vendel szobor vándorlása.
- Vasúthoz kapcsolódó történetek és építmények: Hídőrállások a viadukton, a bozótban lapuló hátrahagyott bunker, hídőrök tartózkodó épülete a sínek között, amiből később szolgálati lakás lett, mi akadályozhatta a viaduktok műemlékké nyilvánítását, közúti átjárók a régi vasúti nyomvonalon, terméskőből falazott alagutak a töltésbe és a sorsuk, nagyméretű kút a piac környékén, salakcsúszda, élőrakodó, IFA-k Biatorbágyon, Szent László utcai sorompó, 2 vagy 5 vágány, víztöltő a pékségnél, bakterházak Páty, Biatorbágy határain és a Madár-forrásnál, Térkép itt
- Halárusítás bián – rapsicok ideje
Köszönjük az esti séta tartalmasabbá tételéhez nyújtott segítséget Tótpál Juditnak, Gede Barbarának, Molnár Zitának, Gombos Katának, Kanaki Zitának, Tanka Endrének, Osgyányi Vilmosnak!
Gombos Kata képei:
