Hogyan veszítsünk el egy forrást?

Egy négy évvel ezelőtti döntés alapján a három évvel ezelőtt épült Rynart telephely több ezer négyzetméternyi aszfaltján összegyűlő esővizet egy kikövezett árokban a forrás mellé vezették.

Községünk északi részén, egy mesébe illő kis völgyecskében található a Madár forrás (Iharosi, Édesvíz). Düledező betonlépcsőkön juthatunk le a munkásőr időkből ránkmaradt beton szarkofághoz, ez rejti a legtöbb vizet adó forrást, de a közelben 6-8 helyen is előbukkannak kisebb erecskék. Az árok utolsó 6m-s szakaszán szinte függőlegesen zúdul lefelé a víz, nem csoda, hogy a csillapítást szolgáló részt elmosta, és mostanra egyre mélyülő tavacskát alakított ki.

A tavacskából már külső betáplálás nélkül is folyik víz…

Úgy tünik átköltözik a forrás a szemetes kis tavacska aljára! Vízelvezető beruházást szakhatósági engedélyek alapján végezték, az árok önkormányzati tulajdonba került. Az utóbbi pár évben az odavezetett csapadékvíz a völgyecske teljes hosszában annyit változtatott a patakmedren, amire természetes körülmények között 100 év sem lett volna elég.

A Madár forrásból sokan visznek ivóvizet, kedvelt kiindulópontja kirándulásoknak. A helyi Tájvédő Kör kezdeményezésére padok asztalok és szemetes lett kihelyezve, egyesületünk tavaly átfestette az addigi világoskék kerítést és rendszeresen kijárunk összeszedni a szemetet, a problémára felhívtuk a Polgármesteri hivatal figyelmét is.

Kérlek küld el véleményed, vagy javaslatod!
Köszönöm: Tüske Emil

Hozzászólások