Ez így nem maradhat!

November elejétől már a kilátást, vagy a pihenőt ne az utca végén, hanem azt szinte teljes szélességében lezáró az ÉTV által ide építetett létesítmény kerítései mögött keressük!
Biató pihenő
A Kölcsey utca (Szél utca) gyönyörű kis zsákutca. Ha végig nézek rajta olyan, mintha egyenesen a Biai-tóba futna bele. Az 1850-es években már hét lakóház állt itt, és ezek nagyobb része még most is megvan. A közeli óvodából rendszeresen járnak ide sétálni, és természettel barátkozni a gyerekek. Ez adta az ötletet: készüljön ide rendes kiépített kilátóhely!

Az Örökmozgó alapítvány és más civil szervezetek segítségével, pályázati pénzekből, sok-sok lelkes szülő munkájával 2005 őszére elkészült a “Pihenő”. Több száz látogatója bizonyítja, érdemes volt megépíteni.

November elejétől már a kilátást, vagy a pihenőt ne az utca végén, hanem azt szinte teljes szélességében lezáró az ÉTV által ide építetett létesítmény kerítései mögött keressük!
Biató pihenő
Egy jó építészeti tervnek meg kell felelnie a szabványoknak, funkcionálisnak (jól használhatónak), valamint környezetébe illőnek kell lennie. Fokozottan igaz ez közösségi terek kialakításánál. De a környezetébe illő itt erősen hibázik! Nincs ilyen irányú végzettségem, de egy tehetséges mérnökből kinézem, meg tudta volna oldani finomabban, kevésbé bántóan, egy felelős városvezetőből pedig azt, hogy ezt így ne fogadja el!

Remélem, van mód a javításra, és a közeljövőben nem lesz hasonló eset!

Tüske Emil
A Biatorbágyi Krónikában megjelent írások letölthetőek innen.

Hozzászólások