Úgy tűnik, az emberek leginkább csak közvetlen környezetüket szeretik rendben tartani, pedig kell egy utca, ahova tartozik a házunk és egy város, ahol lehet az utcánk. A Föld napja jó alkalom arra, hogy kimozduljunk otthonunkból és tegyünk valamit környezetünkért. “Tágabb otthonunk – a FÖLD” bővebben
Komposztálás Biatorbágyi módra
Növényi hulladékaink helyes kezelésének módszere nem bonyolult feladat, egyszerűen követhető, mint a sajtos pogácsa receptje! “Komposztálás Biatorbágyi módra” bővebben
Itt a tavasz!
Víz világnap 2012
Könnyen megszoktuk, hogy bármikor vízhez juthatunk szinte korlátlan mennyiségben és azt is, hogy tiszta. Távoli problémának tűnhet az aszály és valószínűtlennek ivóvízforrásaink szennyezhetősége. Talán pont ezért érdemes évente legalább egyszer jobban odafigyelni környezetünk egyik legfontosabb alkotórészére. “Víz világnap 2012” bővebben
Bia 25
Március 11-én reggel 7 és 9 óra között indul a teljesítménytúrázók által már jól ismert rendezvény a Biatorbágyi Viadukt alól. Az útvonalon nyolc ellenőrző pontot kell érinteni. Erősebb emelkedőkre a Kőorr előtt és után számíthatsz. Ha szeméttel találkozol, szedd össze nyugodtan! “Bia 25” bővebben
Budavidék Zöldút-vízió
Az jó, ha már jártál az Egri vár kazamatáiban, de vajon tudod-e merre van a Főkút-forrás? Biatorbágy város hivatalosan is csatlakozott egy olyan szövetséghez, mely segít felfedezni a Zsámbéki-medence természeti és kulturális értékeit. Rendszeres tavaszi kerékpáros túráinkkal (az idei célpont május 12-én a Telki Pajta lesz) a friss tavaszi testmozgás élményét szeretnénk kiegészíteni maradandó emlékekkel.