Érdiek kalandjai Biatorbágyon

teker2012

Abban biztos lehettem, ha valaki jelentkezik, szeptember 22-én a Teker.Go nevű játékunkra az igazán kíváncsi és vállalkozó kedvű kerékpáros lehet! Feladványok alapján kellett betűket és pontokat gyűjteni városunk utcáin és más nevezetes helyeken. Némi helyismeret birtokában talán nem is olyan nehéz feladat megtenni a szükséges 12 kilométert, de a második településszomszédból idelátogatva komoly kaland a részvétel.

Sokszínű volt annak a 12 csapatnak az összeállítása, akik neveztek a Főtéren a vetélkedőre. Fiatalok, családok és az Érd Körbe Egyesület szervezői is nekivágtak a túrának. Szakmai érdeklődés is motiválhatta Csengeri Attilát, aki testvérével próbára tette ügyességét a Kresz-parkban, a Százlépcsőt keresve megtalálták a Nyakas-követ, sőt meglepetésként találkozhattak a Tekergő egyesület logójában szereplő állattal, a teknőssel is a Füzes-patak partján. Beszélgetésünk alapján a délelőttnyi bringázás emlékeiből a felfestett ajánlott kerékpáros útvonalak, a Kresz-park és a Madár-szirt környéke lettek a legmaradandóbbak.

tekerSzívesen ajánlom a kerékpárosok figyelmébe szeptember 30-án az „Érd Körbe” rendezvényt!

A helytörténeti feladatokban szereplő Sándor Móric grófról kalandos életéről anekdotákat olvashatsz itt, családjáról és a Biatorbágyi Sándor-Meternich kastélyról itt.

Érdekességek Viaduktról.

Kerékpáros Kreszteszt.

Hozzászólások