Útra keltünk a Zsámbéki-medencében

bvz2011biat

Több mint háromszáz kerékpáros indult el tíz településről május hetedike napsütéses délelőttjén Biatorbágy felé, hogy részt vegyen a Budavidék Zöldút szokásos tavaszi kirándulásán. A cél nem csupán a távolság leküzdése volt, hanem új utak bebarangolása erdőn-mezőn és a találkozónak helyszínt adó város jobb megismerése.

A biatorbágyi Fő térről reggel 9 órakor a Tájvédő Kör túravetőivel vágott neki a 27 km-es távnak közel ötven bringás. A Disznó-lápa érintésével jutottak Herceghalomra, onnan pedig a szántóföldek között bújó Kozáromi-tóhoz. Az M1 autópályán való átjutást egy mezőgazdasági átjáró segítette. Pátyon már a Tinnye és Telki irányából érkező csapatok hosszú tömör sort alkottak, ami a Fenyves után a Katalin-hegyre vezető emelkedőn le-le lassult. A Katalin-hegyi Kálváriánál Osgyányi Vilmostól kaphattak ismertetőt az érdeklődők, a Viadukton pedig Komáromi Zoltán mesélt a híd történetéről.

Déltől étel, ital várta a résztvevőket az Iharos-völgyben. A műsorok sorát a Levéd Örségének bemutatója nyitotta, majd Bolyki Sára és Kéthely Nagy Luca éneke után Tarjáni István polgármester köszöntötte a közönséget. Utánuk következet a színpadon a Pászti Miklós Művészeti Iskola Sóvirág és Barackvirág táncegyüttese, Kéthely Nagy Sándor pantomim bemutatója, Hargitai Helga jazz balettos lányai. Utolsó fellépőként Kovács Krisztián és Pinczés Bence mutatott be monociklis ügyességi elemeket.

Alkalom nyílt még próbára tenni a kerékpáros ügyességi és Kresz ismereteinket a Biatorbágyi Természetbarát és Kerékpáros Egyesület (BIKE) segítségével. Az útközben látottak alapján a tudásunkat tesztelhettük a településenkénti totóval, és minden résztvevő kaphatott az erre a napra készítet kerékpárra ragasztható emlékmatricából.

A találkozót emlékezetessé tette a Szami pékség erre az alkalomra sütött péksüteménye, a Kisgombos könyvesbolt környezetvédelmi kiállítása és „drótszamár” hajtogatása, Pozsa Panni sajtjai, a Biai Fánglis. Haza lehetett vinni Szokolay Pali mézeiből, Újvári Gabriella ökogazdálkodással nevelt gyógy- és fűszernövényeiből. A Merkl pátyi kerékpárszerviz kipróbálható kerékpárokkal és javítási lehetőséggel szolgált. A gulyás Zsigi Papa Kifőzdéjében készült.

A Budavidék Zöldút Szövetséget alkotó szervezetek és magánszemélyek célja a nem motoros túralehetőségek népszerűsítése, a táji és kulturális értékek bemutatása és védelme a Zsámbéki-medencében. Az évente tartott rendezvények a házigazda település támogatásával jönnek létre, így az idén nélkülözhetetlen volt Biatorbágy Önkormányzatának és a Perbáli Caritasnak az anyagi támogatása, a Biatorbágyi Nagycsaládos Egyesület eszközei és tagjainak munkája, a BIKE kerékpáros ismerete és közreműködése, a Biatorbágyi Faluház segítsége, a Zsámbéki-medence Életminőség Egyesület támogatása.

Külön köszönet minden önzetlen segítőnknek és a fellépőknek!

Tüske Emil
Biatorbágyi Tájvédő Kör

Video a túráról:
http://www.youtube.com/watch?v=0SIklpdr1Jc

Monocikli-Unicikli

Egy és ugyanaz! Régebben csak cirkuszban láttunk ilyet, de ma már sokkal elterjedtebb és utcai sportként is ismert. Magasugrásban világbajnokságot is rendeznek, 2008-ban és 2009-ben egy hazánkfia Fábián Márk lett győztes ezeken a versenyeken. 125cm-es világcsúcsát a napokban javította 134-cm-re. Az Iharosi BVZ találkozón Kovács Krisztián Street flat Európa bajnok és Pinczés Bence free style magyar bajnok tartott bemutatót.

http://www.unicikli.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=98&Itemid=187

http://www.youtube.com/watch?v=1o_Hu7zWyFg

Sajtműhely a Kutya-hegyen

Nemcsak finom kézműves sajtokat tudsz vásárolni Pozsa Panninál, hanem segítséget kaphatsz otthoni kísérleteidhez is. Keresd honlapján:

http://hazisajtkeszites.hu/panni-sajtmuhelye

Biai Fánglis

Különlegesen finom étek, melyet tűzhelyen, szabadtűzön a palacsintához hasonlóan ügyesen forgatva készíthetünk el.

http://www.biatorbagy.org/?s=Biai+f%C3%A1nglis&x=0&y=0

Énekes lányok, pantomim

Bolyki Sáráról, Kéthely Nagy Lucáról és Kéthely Nagy Sándorról itt találhatsz felvételeket:

http://www.youtube.com/watch?v=fsfoHn5lJP4

http://www.youtube.com/watch?v=khkUK02Dh7g&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=kyeIkqAllvo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=2aCIcrIzRLM

Kisgombos mesebolt:

kisgombos.hu

Váz, kerék, kormány, kötelező tartozékok

A Kresz szerint a közúti forgalomban valórészvételhez az alábbiak szükségesek:

  • Fehér színű első lámpa
  • Vörös színű hátsó lámpa
  • Vörös színű hátsó prizma
  • Két egymástól független fék
  • Borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken
  • Fényvisszaverő ruházat a (lakott területen kívül az úttesten éjszaka, vagy rossz látási viszonyok között)

Az összeállítást készítette : Szalay Éva

Hozzászólások