Kérjük segítse Személyi jövedelemadójának 1%-val a Biatorbágyi Tájvédő Kör munkáját! Adószámunk: 19174617-113
Egyesületünk 2012 évi tevékenységéről:
Részt vettünk a Bia 25 túra lebonyolításában. http://www.biatorbagy.org/bia-25/
Víz világnapja – Március 31-én a víz környezetünkben betöltött szerepére, tisztaságának védelmére szerettük volna felhívni a figyelmet, immár tízedik alkalommal megszervezett kirándulásunkkal. http://www.biatorbagy.org/viz-vilagnap-2012/
Április 22-én a Polgármesteri Hivatal felkérésére segítettünk a városi szemétszedés szervezésében és lebonyolításában. Munkánk eredményeként közel száz m3-nyi szemét gyűlt össze a helyszíneken. A városban több mint száz embert tudtunk mozgósítani. http://www.biatorbagy.org/a-szemetszedesrol/
A tavaszi melegedések kezdetével előbújó béka és varangy fajok szaporodási ösztöneiktől hajtva rögtön a tavak felé veszik az irányt. Évek óta próbáljuk segíteni őket a forgalmas utcánkon való átkelésükben,
Egyesületünk alapító tagja a Budavidék Zöldút Szövetségnek, mely a Zsámbéki-medence települései között szorgalmazza azon kisforgalmú utak kijelölését, karbantartását, melyeken gyalogosan vagy biciklivel lehet megközelíteni a táj nevezetes pontjait. Hagyományos kerékpáros találkozónak május 12-én Telki adott helyett. A több mint 360 kerékpáros 12 településről érkezett a telki pajtához, ahol kulturális programokkal mutatkozhatott be a település. http://www.biatorbagy.org/mi-ujsag-a-pajtaban/
Családfasor karbantartás – Március 25-én, április 1-jén tavaszi metszés, november 17-én, 18-án, ültetőkkel közös karbantartás, kiszáradt fák cseréje, állapotfelmérés, bozótirtás. Anyagi lehetőségünk egy tavaszi alkalommal tette lehetővé a locsoltatást.
Május 19-én Madarak és fák napja – Projekt délelőtt a Madár-szirt alatti dombokon. Az általános iskolások mellett családoknak is meghirdettük a természetismereti játékos vetélkedőt. A résztvevők gyarapíthatták madarakkal és fákkal kapcsolatos ismereteiket. Például fel kellett ismerni az év madarát, hangfelismerés kertünk madarainak hangjaiból, felismerés és kérdések az év és egyéb a környékünkön előforduló fákról. Meghívott vendégünk volt Szemadám György, aki mesélt a gyermekkori élményeiről, a madarak megfigyeléséről és a velük kapcsolatos érdekességekről. http://www.biatorbagy.org/nekunk-futyul-a-rigo/
Június 23-24-én Biatorbágy kiemelt rendezvényén, a Városünnepen egyesületi sátrunkban bemutattuk egyesületünk munkáját. A beszélgetések mellett az egyesület által sütött fánglist, túrós gömböckét és tölcséres almát lehetett ízlelgetni. http://www.biatorbagy.org/turos-gomboc/
Szeptember 22-én a „Teker.Go!” bringás helyismereti vetélkedő lebonyolítása. Városunknak és környékének nevezetes helyeit felkeresve lehetett teljesíteni a feladványokat. http://www.biatorbagy.org/erdiek-kalandjai-biatorbagyon/
Egyéb tevékenységek 2012-ben:
Együttműködési megállapodást írtunk alá az Ifjúsági ponttal a Pont itt! programsorozat támogatásáról. Ennek keretében minden hónapban ifjúsági korosztálynak szerveztek programokat. Ennek záró táborában április végén tartottunk egy közös fa és bokorültetést a gyerekekkel a Némó-tó partján.
Határbejárás a Településfejlesztési Bizottság szervezésében .
Az Önkormányzat jóvoltából 4 fős delegációval részt vehettünk testvérfalunk Gyergyóremete falunapján.
Csak közös cselekvéssel érhetünk el jelentős és tartós eredményeket környezetünk megóvása, szebbé tétele érdekében!
Működésünket támogatták:
- Biatorbágy Önkormányzata
- Biatorbágyi Vízművek
- Szilágyi Gyula (Rootor Hungary Kft.)
- Andrész cukrászda
- Arrabona Tész Szövetkezet
- Százszorszép díszfaiskola
Együttműködő partnereink:
- Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete
- Pest Környéki Madarász Kör /PKMK/
- Biatorbágyi Faluház és Karikó János Könyvtár
- Magyar Madártani Egyesület /MME/
- Biatorbágyi Általános Iskola
- Budavidék Zöldút Szövetség
- BIKE Biatorbágyi Természetbarát és Kerékpáros Egyesület
- Örökmozgó Alapítvány
- Ifjúsági Információs Pont (Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat)
Köszönjük, hogy támogatták programjaink megvalósulását!