Forráslátogató kirándulás, Víz világnapja 2011

A víz világnapja idei jelmondata szerte a világon: „Víz a városokért, városok a vízért”. A jelmondat valójában nem csak városokról, hanem településekről, még inkább a benne élőkről szól, vagyis arról, hogy mit jelent számunkra a víz, mit tehetünk tisztaságának megőrzéséért. “Forráslátogató kirándulás, Víz világnapja 2011” bővebben




Vízvilágnapi kirándulás a “beszédes” patakkal

Vízvilágnap Biatorbágy
Ezévi tavaszi sétánkat a környék legsokszínübb, legtöbb néven nevezett patakjával tettük meg. Vizünk Zsámbék központjában, a Török-kút forrásnál ered, majd Békás patakként csobog tovább a Biai (Szelíd) halastavak irányában, már ezen a szakaszon is otthont ad folyami ráknak, pontynak, csukának, keszegnek. A tavak mellett már Kígyós a neve, a rajta átvezető szép ,de rossz állapotú téglaboltíves hídnak pedig Parasztok hídja, a Füzes patakkal való találkozás után Bentaként siet a Dunáig. A Kálvin téri indulás után az Etyek felé vezető út mellett haladva értük el a Kígyós patakot, majd a hídon átkelve a part mentén, folyásirányban haladtunk tovább. A Bolha hegy alatti forrásnál pihentünk meg először, a bozótban előtalált tábláról ismerhettük meg a nevét: Békás forrás. Innen már a piros turista jelzés vezetett minket a Pecató érintésével a Sóskúti vízimalom romokig. Szívesen ajánlom ezt a túrát akár biciklivel is, nagyjából 5,5 km hosszú, könnyű de változatos terepen halad, befejezéskép Sóskúton fel lehet kapaszkodni a Kálvária dombra is.

Tüske Emil

Galéria

2007

2005