A 2021-es esztendő szomorú képeket mutat sok kedvenc helyünkről, fákról, és madárállományról is. De ültetünk új fákat, igyekszünk gondoskodni róluk, és a már-már elpusztultak feléledése új reménnyel tölt el. A kis lisztes berkenyét 2019-ben ültettük a Füzes-patak közelében (14 ezer fa Biatorbágy), mely úgy döntött, életben marad, és virágozni kezd, ha már Ő a 2021-es év kiválasztottja!
Madarak közül, a cigánycsukra irányították ez év figyelmét, mely erősen kitett a mezőgazdaság változásainak. Közelünkben Bolha-hegyen találkozhattunk velük még pár éve, az ideális természetes élőhelyük is pont ilyen. Állományuk az utóbbi 20 évben felére csökkent Magyarországon.
Mi az idén úgy döntöttünk, a sok eltűnt fecskefészket, és kevésnek tűnő visszatérő madárkát látva, hogy megpróbáljuk elkészíteni városunk „Fecske leltárját” Igaz, ők a 2010-es év madarai voltak, de problémájuk sajnos egyre fokozódik.
Határ Ágnes, Tüske Emil