Épülőben Biatorbágy első kerékpárútja. Az önkormányzat tavaly egyesületünk támogatását is kérte a tervekkel kapcsolatban. Természetesen örültünk az ötletnek, hiszen városunkban egyre többen pattannak bringára, ha szép az idő, vagy el akarnak jutni az iskolába, esetleg az egészségükért, vagy a környezetért tennének valamit – kerékpárút híján azonban ez sok helyen csak kifejezetten veszélyesen lehetséges.
Kerékpárútra nagy szükség van. Az új út bizonyára szép lesz, jó lesz, reméljük, sokan használják majd – kérdés, hogy a leginkább érintett korosztályból, az iskolások közül hány lurkónak és családjának könnyíti meg az életét éppen ez a nyomvonal. A megnövekedett gépkocsi-forgalom egyre kevesebb utunkon teszi lehetővé a gyerekek önálló közlekedését. Éppen ezért fontos lenne ügyelni az újonnan épülő csomópontoknál, közintézmények környékén a kerékpárbarát tervezésre, például a megfelelő szélességű járdára, akadálymentességre, kerékpártárolókra. Érdemes kerékpárosok számára utat építeni ott, ahol jelentősen javítja a biztonságos közlekedést a gyakori célpontokhoz: az iskolák, pályaudvar, kereskedelmi és kulturális intézmények. Kisebb beruházásokkal, javasolt útvonalak népszerűsítésével is jobban kerékpározhatóvá lehetne tenni Biatorbágyot. Például a Viadukton áthaladva a Füzes-patakhoz való legurulás nélkül könnyen elérhető lehet a CBA, vagy a Meggyfa utcai zebra, csak egy rövid szakasz karbantartása lenne a feladat.
Persze jól megválasztott utakon a bicajosok addig is bátran tekerhetnek a városban, amíg mindezek megvalósulnak, hiszen ma már szinte minden családnál megtalálhatóak a hegyen-völgyön jól használható kényelmes és gyors kétkerekűek. Pedig néhány évvel ezelőtt országosan sem tulajdonítottak nagy szerepet a biciklis közlekedésnek. A régebbi, jellegzetesen váltó nélküli, kontrás biciklikkel leginkább sík vidékeken közlekedtek nagyobb számban, emiatt szívesen mellőzték a komolyabb, kerékpárosokat szolgáló fejlesztéseket az inkább emelkedőkkel rendelkező településeken, így nálunk is.
Lássuk hát, merre lehet, merre érdemes kerekezni Biatorbágyon?
Mindennapi tekerés
Sokan szeretnék kerékpárjukat munkába járáshoz, távolabbi oktatási intézmények megközelítéséhez használni, ehhez nagy segítséget jelentene egy kerékpárbarát pályaudvar, ahol megfelelő körülmények között lehetne bringákat tárolni.
A hétköznapi kerekezők nagy részét a fiatalok teszik ki. Az iskolák mellett gyakran látni ereszcsatornához, villanyoszlophoz támasztott kerékpárokat. A barátokhoz, vagy a közkedvelt Skate-parkba is hamar eljuthatnak bringával. A forgalmas utakon (Szabadság út, Baross utca, Nagy utca, Ország út) leginkább a járdákon találkozhatunk velük, hiszen nekik ez így biztonságos és nem utolsó sorban szabályos. A sík utakon is nagy lehet a sebesség különbség köztük és a gyalogosok között, a lejtős utcán ez csak fokozódik. A KRESZ 10 km/h haladást engedélyez a kerékpárosoknak a járdán, amennyiben az úttest nem használható – persze ezt mérni, vagy betartatni sem egyszerű…
Néha a felnőttek is a járdán kerekeznek félve a gépjárművektől, pedig így zavarják és akár veszélyeztetik is a gyalogosokat. A jövőben várhatóan jobban figyelembe veszik majd az utak, utcák kialakításánál a bringások érdekeit és az autósok is jobban megszokják őket. Addig is ajánlunk néhány kevésbé forgalmas utcát, bár nem adnak minden célponthoz megoldást:
Felderítőknek: Kerékpárral a Budavidék Zöldútjain
A közeli településeket leginkább forgalmas, sok helyen töredezett szélű aszfalt utakon érhetjük el (Biatorbágy-Páty, Biatorbágy-Etyek). Ezek közül a leginkább használható a Biatorbágyot Herceghalommal a halastavak mellett összekötő út, a KRESZ szerint azonban még itt sem közlekedhetnének 12 éven aluliak kerékpárral.
Kerekpar_KRESZ.pdf
A térség civil szervezetei által létrehozott Budavidék Zöldút (BVZ) hálózat olyan utakat ajánl, amelyek a táj nevezetes pontjait kötik össze kevésbé forgalmas, sokszor földutak segítségével. Ez lehet akár rövidítés is, mint Páty és Budajenő között, de általában több tekerésre és élményre is számíthatunk. Az útvonalak egy részén a tájékozódást kő útjelzők segítik. A BVZ útjait több útjelzővel kellene ellátni (vállalkozások, magánszemélyek is támogathatják a kövek elhelyezését), forrás hiány miatt az utak egy része időnként nehezen járható. Az idei tavaszi BVZ találkozón Perbál látta vendégül a Zsámbéki-medence kerékpárosait.
Az őszi vezetett túra Biatorbágyról 2010. október 9-én 11 órakor indult a Főtérről. Cél a botpusztai kápolna, a táv odafelé 13km. Térkép itt
Településeket összekötő kerékpárutakról is készültek tervek (Tárnok-Herceghalom), de megvalósulásuk nehezen kiszámítható országos pályázatoktól függ. Szerencsés esetben jól illeszkedhetnének a városon belüli bringa utakhoz, például Törökbálintról (Cora áruház) a régi vasúti nyomvonalon a Viaduktig, és onnan a Főtérig. Az ilyen utak nemcsak turisztikai célokat szolgálhatnának, hanem biztonságos közlekedési lehetőséget nyújthatnának néhány munkába járónak is.
Olvasnivaló:
http://mek.niif.hu/01200/01210/01210.pdf
Tüske Emil
Térkép: Komáromi Zoltán