Kedves Faültetők!

Az utóbbi egy-két hónapban sokan érdeklődtetek nálunk, hogy mik azok az újabb nagy gödrök a pátyi út mellett, a„Biatorbágy Zöld Szíve” parkban? Talán újabb ültetést tervezünk?

Nos, azok a gödrök nem hozzánk tartoznak, nem mi ástuk őket. A mi gödreinkbe pár órán belül általában fa kerül, nem fordulhatna elő, hogy hónapokig balesetveszélyes nyitott gödröket hagyunk hátra közterületen.

Úgy tudjuk, hogy a gödröket Biatorbágy önkormányzatának megbízásából ásták ki, de sajnos a legtöbb úgy is maradt a hosszú, téli időszakra. Ha jók az értesüléseink, akkor az ipari park egyik cégének telephely fejlesztése áll a megkezdett ültetési munka hátterében. A cégnek az újonnan beépített területe, csökkenő zöldfelületi aránya miatt ilyenkor faültetési kötelezettsége keletkezik, amit helyben nem tudott teljesíteni, így azt az önkormányzat próbálja elvégezni, más helyet keresve.

Bár kifejezetten örülünk annak, hogy végre nem csak fakivágásokat láthatunk, azért számos szakmai aggály is felmerült a mostani önkormányzati telepítés kapcsán, amit úgy gondolunk, hogy joga van tudni minden nálunk érdeklődőnek.

Ezért ezeket most összeszedtük nektek:

A legfontosabb, hogy a nyitott gödrök rendkívül balesetveszélyesek, több visszajelzés érkezett már hozzánk a lyukakba pottyant kistestű kutyákról, de hóval borítottan a lyukak a gyermekekre is veszélyesek lehetnek. Tudomásunk szerint komolyabb sérülés még nem történt szerencsére. A kiemelt földhalmok alatt viszont ennyi idő alatt teljesen kipusztul a gyep. Reméljük, hogy az ültetésig a gödrök mihamarabb visszatemetésre kerülnek.

Véleményünk szerint a fa telepítéseket rendkívül elhamarkodott döntéssel, megelőző vizsgálatok és átgondolt koncepció nélkül végezte el az önkormányzat, és a frissen, külön erre a feladatra felkért főkertész. A kiásott gödrökbe nem érkeztek meg a fák, a gödrök idővel teljesen átfagytak, földmunkát végezni nem lehetett már a kései kezdés miatt. Ideális ültetési időszak az október-november, április-május lenne.

A hozzánk eljuttatott rajzok alapján a fafajtákat nem kellő körültekintéssel választották ki, sok az érzékeny, inkább kiskertbe való faj, melyek félő, hogy a gondozás hiánya miatt köztéren hamar kipusztulhatnak. Reméljük, hogy nem így lesz, és hogy a jövőben több figyelmet és törődést kaphatnak majd közparkjaink is.

A 14 ezer fa az utóbbi években csakis ebben a parkban kapott engedélyt a közösségi ültetésekre, ami a lelkes önkénteseknek hála, 2021 őszére nagyjából meg is telt fás szárú növénnyel. Bár ez most még nem látszik, fáink 10-15 év múlva nagyon kellemes hangulatot biztosítottak volna. A most elültetésre szánt fák miatt viszont az állomány sajnos rendkívül sűrű lesz, ami nem tesz jót az általunk válogatott parkfák többségének. Az így erdőszerűvé alakuló kialakítás egyedei idővel el fogják nyomni egymást, és így nem tud kibontakozni a parkfákra jellemző habitusuk (formájuk, lombtömegük). Probléma továbbá, hogy a nagy réten kívül nem maradnak tisztás, füves jellegű parkrészek sem. Elég csak abba belegondolni, hogy egy nagyobb fa 8-10, akár 12 méteres koronaátmérővel rendelkezik, az új gödröket pedig jó, ha 5-6 méterre ásták az általunk már elültetett fáktól vagy akár egymástól.

Az előbbiek miatt fontos megemlítenünk, hogy szervezetünk mindig ügyelt arra, hogy parktervezési szakirányos tájépítész mérnök bevonásával készítse el a növénykiültetési terveket, és bár biztos mi is vétettünk egy-két hibát, de a mostani, önkormányzati telepítés egyáltalán nem vette figyelembe a már kialakult park szerkezetét. A legfontosabb rálátások szeretett Viaduktunkra a főbb gyalogos tengelyekről és a Pátyi útról nézve is el fognak veszni idővel, pedig erre a 14 ezer fa tervezői mindig kiemelten ügyeltek. Sőt, erre régebben az önkormányzat is kiemelt hangsúlyt fektetett. Ezzel az egyediség és helyi identitástudat is sérülhet

Összegzésül: egy elhamarkodott döntéssel, rossz telepítési időszakban megkezdett előkészítő munkával, túlzsúfolt telepítést (egyelőre nagyobb része csak gödör) sikerül így a jövőben kialakítani, mely a meglévő park szerkezetét és a látványtengelyeket indokolatlan módon rombolja.

És bár örülünk, hogy végre fásításról beszélünk, itt sajnos számos, rossz szakmai döntés miatt feltehetően több kárt, mint hasznot okoz majd ez a telepítés.

Reméljük, hogy ezt az önkormányzat is belátja és orvosolni kívánja a jövőben, és megfelelő szakmai felkészültséggel kijavítható lesz a hiba. A 14 ezer fa csapata lelkes támogatóival és szakmabeliek bevonásával szívesen áll a város rendelkezésére a jó döntések meghozatalának érdekében.

A mellékelt képeken a látványtengelyek várható sérülése látható.

Hozzászólások