2008 a Föld Éve / április 22. a Föld Napja

E jeles alkalom ismét arra buzdított minket, hogy megszólítsuk Biatorbágy lakosait a környezetünk védelmét – elsődlegesen közvetlen lakóhelyünk, nagyobb léptéken mérve azonban a Föld jövőjét illetően. Közös gondolkodásra sarkalltuk a gyerekeket és a családokat egyaránt a szelektív hulladékgyűjtés, a környezettudatos magatartás és a természetvédelem témaköreiben, mindehhez támogatókra is találtunk a Holofon’95 Zrt. és az Öko-Pack Kht. személyében. Idén 3. alkalommal szervezte közösen a Faluház, a Biatorbágyi Tájvédő Kör és a Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete a Föld Napi programokat.

Hulladék-szobor versenyt és esszépályázatot hirdettünk, melynek eredményét a Faluházban két hétig lehetett megtekinteni. A Hulladék-szobor versenyt a Szent László utcai óvoda Süni csoportja és a Kállai család nyerte. Az esszépályázat első helyét Joó Zoltán 5/d osztályos tanuló szerezte meg, papírra vetett gondolataival. Külön köszönetet szeretnék mondani Puska Katalin óvónéninek, aki áldozatos munkájával a legkisebbeket tanítja a környezet és természetvédelemre.

A rendezvénysorozat részeként Dr. Puky Miklós biológus mesélt a Föld, és azon belül is Magyarország védendő kincseiről: a hüllőkről, kétéltűekről és azok megóvásáról. Berta László természetfotós impozáns kiállításával vártuk a Faluházba látogatókat, és ajánlottuk mindenki figyelmébe a www.biai.hu címen működő Biai Galériában Horváth Imre természetfotóiból ez alkalomra összeállított tárlatot.

A programok csúcspontját jelentette 26-án, szombat délután a családi túra, melynek mintegy 70 résztvevővel vágtunk neki. A gyülekező a Faluházban volt, ahol agyagozni és rajzolni lehetett, valamint érdekes ajándékokat nyerni kvíz-kérdések jó megválaszolásával.

Ekkor mérlegeltük a műanyag kupakgyűjtő versenyre érkezett kupakokat, melyből aznap 15 kg (összesen 28 kg került) gyűjtőzsákunkba. A műanyag kupakokért cserébe a Holofon’95 Zrt. jóvoltából oktatóprogramot és készségfejlesztő játékot kapunk, amely a könyvtárban kerül elhelyezésre, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen.

A túrán, a Viadukton át az Iharosi forráshoz vezetett az utunk. Az első állomásnál próbált ránk ijeszteni az időjárás, így csepergő esőben hirdettük ki a kupakgyűjtő verseny eredményét, melynek nyertese Szabó Péter 3/d osztályos tanuló lett. A maradék 5 kilométernyi távot azonban verőfényes napsütésben tettük meg. A Kőorrnál csodás kilátás nyílt városunkra, majd célba vettük az Iharosi focipályát, mint utolsó állomást.

Út közben a csodás környezet mellett sajnos jutott alkalom a bosszankodásra is erdőjáró „társaink” által elhagyott műanyag palackok és egyéb szemét-kupacok láttán. A motoros srácokat is megemlítem, akik iszonytató hangerővel bíró járművükkel hasítanak a nyugodt erdei csendbe, és motorjaik kerekeivel túrják szét a jobb esetben a turista utat, rosszabb esetben a védett növények közvetlen élőhelyét. Csak bízhatunk benne, hogy legközelebb velük már nem találkozunk. Rajtuk kívül mindenkit szeretettel várunk következő programjainkon, melyekről a www.biatorbagy.org címen, a Tájvédő kör honlapján olvashatnak.

-Dé

Hozzászólások