A Kálvária szó egyik jelentése: általában magaslatra felvezető kép, vagy szobor sorozat, amely Jézus keresztútjának állomásait és kínszenvedéseit ábrázolja, a másik: szenvedéssel teli élet, sok hányattatással, keserves vesződséggel járó esemény, ügy.
Amikor a Katalin-hegyen a régi Kálváriát látogatom, mind a kettő eszembe jut. Az erdő mélyén a fák között bújnak meg a stációk. Egy darab kőből faragták őket, valószínűleg valamelyik helyi kőbányából származnak. Íves tetejükről hiányoznak a vaskeresztek és a fülkécskéket záró ajtókról is csak a zsanérok csonkja és a zárnyelvnek bevésett mélyedés árulkodik. Régen rendszeresen meszelték őket, néhol narancssárga festés látszik a lábazaton, talán a számozásra utalva. A Kálvária tájolása D – É, így a déli nap süti végig az erdei nyílást és világítja meg a dombtetőn, magas fák között ledöntött keresztet. 50 éve fekszik ott.
A keresztút nem merült teljesen feledésbe. Akadtak olyan jó szándékú emberek, akik időről-időre megakadályozták, hogy az erdő visszahódítsa a területet. Nem rég az új Kálvária átadásakor munkagéppel vágtak utat a keresztig. A tájvédő Kör tagjai egy júliusi szombat délelőttön fellátogattak a Katalin-hegyre, és kiszabadították a néhol 1,5 m mélyen a bozótban rejtőző stációkat.
Szeretnénk, ha lenne egy olyan szervezet, vagy baráti társaság, mely átvenné tőlünk a stafétabotot, és gondját viselné a régi Kálváriának, hogy minél többen megismerhessék ezt a csodálatos helyet.