A Biatorbágyi Tájvédő Kört 1989-ben alapította, a faluban élő emberek egy kisebb csoportja azzal a céllal, hogy a helyi természeti és épített értékeket megóvják.
Biatorbágy fejlődése az utóbbi pár évben nagy lendületet vett, mely új problémákat hozott a felszínre.
A közben egyesületté alakult Tájvédő Kör új tagokat toborzott és a falu felgyorsult fejlődéséhez igazította célkitűzéseit és programjait.
Az egyesület céljai között már nem csak az értékek megóvása szerepel, hanem azok megismertetése is a község lakóival. Szeretnénk felhívni a figyelmet pusztuló értékeinkre, az ember és az őt befogadó környezet közötti kapcsolat fontosságára. Ahhoz hogy ezt elérhessük, fontos megismerni környezetünket, állatokat, növényeket, azokat a dolgokat, melyek körbe vesznek bennünket, amikkel együtt kell élnünk. Nem szabad elszakadnunk a körülvevő természettől és a jelenünkre, jövőnkre is kiható múltunktól.
Fontos lenne tudni, hogy mi a története azoknak az épületeknek, tárgyaknak, amik között élünk. Érdekes története lehet egy pincének. Sokat elárulhat elődeink gazdálkodásáról, ízléséről, hétköznapjairól, ha megnézünk egy-egy régi házat.
A Csillag utca vagy a Dobó köz hangulata, a Csokonai utca terméskő útburkolata, az Ürge-hegy présházai egy olyan korba visznek vissza bennünket, ahol az embereknek közvetlen kapcsolata volt a természettel és tisztelték azt. Szép hidakat emeltek, rengeteg bort termeltek, helyben bányászott kövekből készítettek ablakkeretet, kapuoszlopot, állatitatót, kútkávát, útburkolatot, sírkövet és egyéb tárgyakat.
Biatorbágyra és környezetére az itt lakóknak kell vigyázniuk!
Várjuk mindazok jelentkezését, akik egyetértenek célkitűzéseinkkel, és szívesen részt vennének egyesületünk munkájában.
- Olvassa el itt alapszabályzatunkat vagy töltse le PDF formátumban.
- A Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület 2009. évi közhasznúsági jelentése
- Beszámoló a 2007-évi SZJA 1% felhasználásáról.
- A Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület 2008. évi közhasznúsági jelentése
- A Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület 2007. évi közhasznúsági jelentése
- A Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület 2006. évi közhasznúsági jelentése
Biatorbágyhoz kapcsolódó honlapok
- Biatorbágy címere
- Biatorbágyi Polgármesteri hivatal honlapja
- Biatorbágyról a Wikipédiában
- Biatorbágy az Irány Magyarország honlapján
- Biatorbágy részletes utca szintű település térkép
- Biatorbágy Magyarország térképén
- Pecatavi információk
- Az Etyeki Családfasor honlapja
- Autós térkép és útvonalvezető
- Biatorbágy a Településkeresőn
- Műholdas térkép Biatorbágyról
- Biatorbágy légifotókon
- Biatorbágy domborzati térképe
- Biatorbágy megközelíthetősége térképpel a Mapquest honlapján
- Geocaching
- Linkgyűjtemény Biatorbágyról a biatorbagy.lap.hu-n
- Hasznos Biatorbágyi információk eseményekről, szolgáltatásokról
- Biatorbágyi hírek a Hírkeresőben
- A Biatorbágyi Faluház és Karikó János Könyvtár internetes oldala
- Biatorbágyi vonat menetrend
- Busz menetrend keresés
- A Biatorbágyi Faluház programjai
Biatorbágyi egyesületek és szervezetek
- Kóborka
- Fifike Fiatalok a Fiatalokért Közhasznú Egyesület
- BIA-VERITAS Egyesület
- Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar és a Füzes Táncegyüttes
- Dr. Vass Miklós Alapítvány kiemelten közhasznú alapítvány a megváltozott fejlődésmenetű gyermekek fejlesztéséért
- Iharos Népművészeti Egyesület
- Mancs-Rancs Állatmentő Alapítvány
- Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete
- Aranyalma Magyar Műveltségi Egyesület
- Biatorbágy a Zsámbéki-Medence Regionális Területfejlesztési Társulás honlapján
- Peca-tó Sporthorgász Egyesület