Híd a Fűzes-patak felett

Füzes patak híd

Tavasz óta használhatjuk Biatorbágy első kerékpárútját. A beruházást támogatópályázatnak azonban része a közeli rossz állapotú Füzes-patak híd felújítása és egy gyalogos átkelőhely létesítése is. Képekkel kiegészített beszámoló a galériában.

2001-ben átfogó felmérés készült Biatorbágyon a Füzes-patak hídjairól. Az említett XIX. századi híd, mely a régi torbágyi településközpont része, már tíz évvel ezelőtt is rossz állapotban volt, ajánlás alapján egy tonnás súlykorlátozás lett volna indokolt, pénzügyi források, vagy megfelelő pályázat hiányában azonban mostanáig helyzetén nem sikerült javítani, pedig a Füzes-patak ezen része adottságai alapján nagyon kedves sétálóhellyé válhatna. A környék régi házai, a híd melletti terméskő támfal és  a patakparti fűzfák mellett múltidéző hangulatban juthatunk városunk első kerékpárútjáig, bár a mostanában egy sorban ültetett díszfák kicsit rontanak a harmónián.

Eredeti tervek szerint a boltív megmaradna, a hiányzó felmenő falakat pótolnák és díszburkoló téglával borítanák, magas korláttal látnák el, az átalakítás után gyalog és kerékpárútként üzemelne. Az utóbbi megoldás viszont több Pátyi úti lakost hátrányosan érintene, mivel a lezárás után lakhelyüket kerülővel, szűk egyirányú utcákon át érhetnék el. Tiltakozásuk eredményeképpen újragondolták a terveket.

A munkálatok első szakaszában eltávolításra került a híd boltívét takaró föld, így láthatóvá váltak az egymásra rakódott útburkoló rétegek. A leglátványosabb az a vöröses téglatörmelék csík amely talán a akkor került ide, amikor az eredetileg vaskos kövekből készült teherhordó boltív nagyobb részét téglára cserélték, persze azóta akár nyolcvan év is eltelhetett már…

Régi építmények felújításánál visszatérő probléma, hogy a sok átalakítást megélt emlék melyik korának állapotához érdemes igazodni. Kíváncsian várom, hogyan sikerül környezetbe illeszkedő megoldást találni!

Tüske Emil

2011 szeptember 2

Hozzászólások