Gyere és ültessünk fákat!

faultetes2013osz

November 16-án és 17-én délelőtt facsemetéket ültetünk az Etyek felé vezető főút mellé. 2005-ben nagy lendülettel vágtunk bele az Etyekiek példáját folytatva a Biatorbágyi Családfasor ültetésébe. Vállalkozó családok és civil szervezetek segítségével több mint háromszáz fát sikerült elültetni. A következő években kitartóan szerveztük a hiányok pótlását, a karbantartó munkákat és a fasor hosszabbítását Biatorbágy felé. Sokan „utógondozták” a fáikat, ennek ellenére fasorunknak megújításra van szüksége. Az utóbbi évek munkái több tapasztalattal és tanulsággal szolgáltak, ezek alapján újra kellett gondolni, hogyan érhetünk el tartós és jól látható eredményeket. Ha valóban szép fasort akarunk kialakítani, akkor a fák újraültetésénél tőzeges földjavítással, a befolyt összeg segítségével pedig bozótirtással, rendszeres locsolással, szakszerű metszéssel, növényvédelemmel, a törzs körüli tányérok karbantartásával tudjuk biztosítani a támogatásoknak megfelelő hosszúságú szakaszon a sikert.

A fák állapotáról, készült felmérésből kiderült, hogy az első éves fák közül sok elhagyta már a tíz centiméteres átmérőt, sőt tetszetős szakaszokat alkotnak. Dolgozzunk együtt a Biatorbágyi Családfasor megerősödéséért!

2013ősz

 

Hozzászólások