Pár héttel ezelőtt kezdték el a biai malomhoz kifutó Széchenyi utca felújítását. A hepehupás, foltos régi burkolat helyére sima fekete aszfalt került. Van már útpadka és a vízelvezető árkokat is kipucolták. Most már narancssárga műanyag csöveken juthat el az esővíz (bújhat át) a Szabadság út járdája alatt, és folyhat bele a békeidőkből származó terméskővel kirakott árokba. “Ahol múlt és jelen összecsap” bővebben
Március 22-e a Víz Világnapja
Ez alkalomból szervezte meg hagyományos tavaszi kirándulását, immár harmadik éve, a Biatorbágyi Tájvédő Kör. “Március 22-e a Víz Világnapja” bővebben
Kutyakomédia
Boldog és elbizakodott voltam, amikor a Kutya-hegyiek képviselőjével egy útépítés miatt találkoztam. (Mégis számít az amit gondolunk.) Képviselhettem két öreg óriás Fűzfa sorsát, akik régóta hozzá nőttek a Czöndör-kút látványához.
Több Kutya-hegyi telek tulajdonossal egyetértésben, arra a megállapodásra jutottunk, hogy azt amelyik az építendő út fölé hajlik, és jól láthatóan korhadt, ki kell vágni, míg a másiknál csak gallyazásra van szükség. Az út elkészült, messze a fáktól. Ismét meg lett erősítve, hogy csak az egyik fától kell elbúcsúzni. Eltelt egy hét és legnagyobb meglepetésemre mindkét fa ki lett vágva!!!
Egyik délután sikerült összetalálkoznunk a fát kivágó emberrel, aki kérdésemre elmondta, hogy 8-10 éven belül úgyis ki kellett volna vágni, hiszen a fáknak ez a sorsuk. Különben is ott a kerítésnél az idősebb úr örül, hogy ki lett vágva a fa.
Én szomorú vagyok. A meredező tuskót megvizsgálva, azon semmilyen betegség, károsodás nem látható. Ellenben a pár méterrel odébb lévő kiszáradt akácok, még mindig állnak a helyükön.
Biatorbágy szerte foghíjasok a fasorok. Tudjuk, és megértjük, hogy azokat korhadt beteg fákat, melyek valóban balesetveszélyesek, ki kell vágni, de arra is oda kellene figyelni, hogy a kivágott fák helyére újakat ültessünk, lehetőleg olyat, amely beleillik a környezetébe.
Kutya-világ
Sétálni hívom Önöket, induljunk el Biáról a Szily kastélytól (Kálvin tér, Gazdi iskola) a Sándor utcán fel a Vörös pincéig. Tovább haladva a Barackvirág utca legvégén megtaláljuk a Füzes patakot, és rajta azt a boltíves kőhidat, mely átvisz a Kutya-hegyre.
Hányan tehették meg ezt az utat, hogy elérjék földjeiket, elvégezzék napszámukat, ebédet vigyenek szüleiknek?
Évszázadok óta összefonódott a Kutya-hegy története Biatorbággyal. A térség egyik legkedveltebb gazdálkodási központja lehetett egykor. Erre utalnak a jól kiépített utak, hidak, az útszéli kőkereszt, présházak, pincék, a közelben működött Alsó-major, kőbányák és vízimalom.
Több elnevezés is emlékeztet azokra a nemzedékekre, akik itt élték mindennapjaikat. Zajgó – a hegyekről lezúduló csapadék vizek ezen a területen gyűltek össze, Antal (Vörös) kereszt – mely az évente rálocsolt vörösbortól kapta színét, Czöndör-kút – a támfalba mélyített fülke fölötti telek tulajdonos nevét őrzi.
A XIX. sz. végén bekövetkezett philoxéra járvány után kezdett fokozatosan elnéptelenedni a hegy. Gazdasági jelentősége egyre csökkent.
A későbbi időkben meglátták benne a szép környezetet, s egyre többen jártak vissza pihenés céljából. Ennek egyik legszebb emléke az 1940-es évek elején épült Hámori-villa, melyet dús növényzet takar az idegen szemek elől.
A párt állami időkben a telektulajdonosok nagy része lecserélődött. A régi présházak és pincék közül sok összeomlott a gazdátlanság miatt, vagy az új igényeknek megfelelve a felismerhetetlenségig átépült. A hegyen 8-10 építmény őrizte meg eredeti jellegét.
Mostanában egyre többen vannak, akik nem csupán egy hétvégére vagy a nyárra költöznek ide. Van akit nehéz anyagi körülmények kényszerítenek ide, és vannak akik komoly milliókat költenek itt nyaraló, vagy családi ház építésére. A Kutya-hegyi baráti körnek több mint 60 tagja van. A befolyt tagdíjakból, közel 700 ezer forintos beruházással az idén leaszfaltozták a legnehezebben járható útszakaszt.
Pezsdül az élet a Kutya-hegyen, talán nem sokára ismét közel kerül Biatorbágyhoz.
A nagy csobbanás
Ki ne dobott volna még kavicsot folyóba, tóba? Számtalan olyan lapos kavics van nyugodt vizű tavak fenekén vagy folyómedrek alján, amit játékos emberek kacsázásra bírtak a víz színén. Egy fél vödörnyi talán pont miattam.
Ezek a kis kavicsok nem csapnak túl nagy zajt, így egyesek nagyobb köveket dobálnak, hogy nagyobb csobbanás legyen. Sajnos akadnak olyanok is, akik nem csak tavakba, folyókba, hanem kutakba, és nem kis kavicsokat, vagy nagyobbacska köveket, hanem téglányi vagy még nagyobb, beton darabokat dobálnak. Július 26-án a Tájvédő Egyesület tagjai a Czöndör kútnál tettek látogatást, kesztyűvel, gereblyével, vödörrel és zseblámpával felszerelkezve.
A helyiek elmondása alapján tudtuk, hogy pár évvel ezelőtt többen is hordtak innen kellemes, jó ízű ivóvizet. A kút azonban most száraz volt, talán a száraz időjárás miatt, vagy a víz ér talált magának másik utat? Olyan érzés elmenni mellette, mint egy kerék nélküli kocsi mellett.
Zseblámpával levilágítva a kútba, faágakat, beton darabokat láttunk (később kiderült, hogy nem csak törmelék, hanem igen nagy 25 kg-os darabok is voltak). ½ m3 törmelék és egyéb szemét kiemelése után megtaláltuk a vödröt és a vizet. Jelenleg kb. 40cm víz van benne, de reméljük, hogy az őszi csapadékosabb időszakban megnövekszik a vízszint, és ha vigyázunk rá, nem dobáljuk tele mindenféle szeméttel, akkor talán ismét ihatóvá válik a vize.
A kút környékét is megtisztítottuk a sok gaztól, elszáradt növényzettől és a néhány kiló rozsdás pántoló szalagtól. Megigazítottunk néhány kifelé boruló kútkövet, és a tetejéről kivágtunk egy-két fa és bokor csemetét, valamint vastag gyökereket, amelyek nyomják szét a kút köveit.
A takarítás eredményeképpen, most már az útról is észrevehető, hogy egy kút van ott.
Az önkormányzatnak köszönhetően a kihelyezésre kerülő asztal melletti padokon a fáradt turisták megpihenhetnek a kút mellett.
A bicskei szeméttelepen jártunk
A közelgő Föld napja alkalmából, április közepén osztályunkkal ellátogattunk a bicskei szeméttelepre. Ott Kéthely Nagy Sándor (Luca apukája) elmondta, miét is jöttünk ide. Éva néni a vezetőnk elvezetett minket a szemét lerakóhelyre. Elmagyarázta, milyen körülmények között kerül ide az a szemét, amit mi kidobunk a kukába.
A szemetünket úgynevezett medencékbe gyűjtik, aminek a magassága kb. 40 m. Az első medence 6 év alatt telt meg, ami kb.: 400.000 m3 szemetet jelent. Most töltik a 2. medencét, ide kb. 600.000 m3 hulladék fér el.
Megnéztünk egy olyan tárolót is, amelyikben külön gyűjtik a hulladékokat, az üvegeket, az újságpapírokat, nylon tasakokat, műanyag dobozokat. Külön volt egy hely a veszélyes hulladékoknak (elemek, olajok stb.) Éva néni azt is elmondta, hogy ezt hívják szelektív hulladékgyűjtésnek.
Később egy előadóterembe is bementünk, ahol megvendégeltek minket egy kis pogácsával, üdítővel. Kérdezhettünk is bármit a szeméttel kapcsolatban.
A látogatás nagyon hasznos volt számunkra, mert sokan megtanulták, hogy a „szemetünket” csak úgy össze-vissza ne dobáljuk el, mert ezzel a mi környezetünknek ártunk a legtöbbet.
Molnár Viola és Sárkány Orsolya a 4.c tanulói
